A Debrecen Levszki Szófia elleni meccse után a mérkőzést közvetítő TV2 rögtön, a helyszínen szólaltatta meg Orbán Viktor miniszterelnököt. A győzelem és a hatalmas siker után szóba került a Puskás Stadion felújítása is – a diadalittas szavak után. Többen nehezményezték az interjút, mint ahogy áprilisban is, amikor a Kincsem Parkban szólt Orbán Overdose sikere apropóján.
Bajnai Telkiben - végre!
2009.09.02. 16:04
Szólj hozzá!
Berényi Miki vs. C. Ronaldo
2009.08.31. 19:13
Az a hír járja, hogy a magyar-portugál meccset csak a helyszínen lévők követhetik egy az egyben élőben, a tévénézők meg kell, hogy elégedjenek csúsztatott élő közvetítéssel. A Portugáliában közvetítő társaság kezdte a cirkuszt, el kívánták tolni a meccs időpontját egy produkció miatt, de ezt Erwin Koeman nem engedte. (Megér egy misét az is, vajon miért a szövetségi kapitány dönt ebben a kérdésben - mellesleg szimpatikus a leosztás.)
Legutóbb az RTL Klub jött elő azzal, kezdődjön már egy kicsit (mondjuk majdnem háromnegyed órával) később az utóbbi évek egyik legnagyobb és legfontosabb sporteseménye Magyarországon. Az ok: a Fókusz és a Barátok közt című produkciók időben kell, hogy kezdődjenek.
A csatorna képviselői ugyanis meg vannak győződve arról, hogy Berényi Miki újabb botránya, vagy Kertész Botond legújabb "döntése" jobban érdekli az embereket, mint Cristiano Ronaldo vagy Simao Sabrosa szereplése a Puskás Stadionban. Elsőre lehet, hogy így is van mindez. Ugyanakkor, ha a szappanopera rendszeres nézői végiggondolják, vajon ki tudnák-e hagyni egy alkalommal, esetleg meg tudnák-e nézni később az epizódot, szinte biztos vagyok benne, a válasz szignifikánsan az "Igen" felé tolódna.
Mert van fontosabb egy fikciónál. Méghozzá a magyar nemzet ez évi és jövő évi közhangulatát befolyásoló sportesemény.
Szólj hozzá!
Gratulálok!
2009.08.30. 12:07
Véber György, a Pápa mestere azt nyilatkozta csapata 2:0-s, KTE elleni győzelme után, hogy az ellenfél edzője az első, aki gratulált neki a találkozó végén. Ez azt jelenti, hogy sem Willy McStay, sem Pintér Attila nem tette ezt meg korábban. A Pápa ugyanis három vereség után három győzelmet aratott az NB 1-ben sorrendben az Újpest, a Győr és a Kecskemét ellen. Véber szerint ez a mentalitás sokat elárul a hazai viszonyokról. Való igaz. Pedig Tomislav Sivic és Véber a meccsen egyszer egymásnak is esett, mégis lehiggadtak és sportember módjára köszöntötték egymást a kötelező sajtótájékoztatón.
Szólj hozzá!
Új időszámítás?
2009.08.28. 16:03
A debreceni focisták történelmet írtak azzal, hogy bejutottak a Bajnokok Ligájába, hiszen ez legutóbb tizennégy éve sikerült a Ferencváros csapatának, előtte, azóta senkinek sem. A Loki győztese lett az UEFA új lebonyolítási rendjének, de ez a „kedvezményezettség” a kutyát nem érdekli jelenleg Magyarországon. Engem momentán inkább az foglalkoztat – természetesen az imponáló Liverpool, Lyon, Fiorentina trió mellett -, hogy vajon változik-e, és ha igen, miképpen a labdarúgókhoz fűződő individuális és össztársadalmi viszonyulás.
Szólj hozzá!
Félelem
2009.08.24. 17:08
A magyar foci az utóbbi tizenöt év legnagyobb sikere előtt áll. Ennek ellenére megvettem a jegyet a Debrecen-Levszki meccsre.
Ennek ellenére.
Merthogy több, fociőrült barátom nem tett így. Félnek. A kudarctól. Attól, amit oly sokszor említünk. Hogy az utolsó pillanatban elbukunk. Megnyert szituációban. Vagy történik valami váratlan, valami új, valami szokatlan. Vagy nagy lesz a mellény.
Előttünk a szomorú példák: női kézilabda-válogatott, a magyar focisták a 90-es években utolsó percekben elvesztett meccsei, Kovács Kati, a vívók az olimpián, Pars Krisztián a vb-n, Balzsay és Kokó a vb-címmeccsen, a győri kézis lányok a BL-döntő második meccsének utolsó negyedórájában, legutóbb a junior válogatott a hazai rendezésű EB-n.
Nem félek, hogy nagy lesz a mellény. Talán a görcs lehet nagy, valamint az önbizalom hiánya - gondoljuk most sokan. Már hetek óta oldalak foglalkoznak a Loki sikereivel. Idáig is el kell jutni.
Három jegyet vettem. Két hölggyel megyek, akik még nem voltak focimeccsen. Mindketten elsőre igent mondtak. Erre számítottam, holott nem volt meg minden alapom rá. Lelkesek voltak a lányok, talán, mert mindketten vidékiek és most a vidéki foci áll nagy lehetőség előtt. Valahogy úgy érzem, ha a Honvédről vagy a Fradiról lenne szó, nem örültek volna a hívásomnak. Ha sikerül a továbbjutás, talán eltűnik a gőg a pesti csapatok háza tájáról. Persze az is lehet, a jó idő, a mindig magával ragadó Puskás Stadion, mint helyszín lehetett vonzó.
Mindenesetre most a Lokin a sor, hogy bizonyítson a lányoknak (felteszem, nincsenek egyedüli első vizitesként a már biztosan részt vevő 28 ezer szurkoló között), hogy azok elhiggyék, tényleg érdemes még Magyarországon focimeccsre járni.
Én is rájuk tettem hát a terhet a magam módján.
A lányok nem félnek, talán majd a 80. perc táján fognak, amikor még jobban megértik, miről is van szó. S bár ők feltehetően nem lennének elkeseredve annyira, mint mi, egy esetleges kudarc esetén, ne kívánjunk nekik ehhez hasonlító érzést sem.
A Lokinak meg csak annyit tudunk: Ne féljetek!
Szólj hozzá!
Nemzetköziség
2009.08.23. 11:22
Hír a mai Nemzeti Sportból:
"Hiányzás a ramadán miatt
A muzulmán böjti időszak, a ramadán miatt lemondta a szeptemberi kosárlabda Európa-bajnokságon való részvételt Ibrahim Jaaber, a bolgár válogatott legjobbja. Az amerikai születésű, tavaly honosított irányító - aki az EB-selejtező során 16 pontos átlagot ért el - a vallási előírások szerint augusztus 21-tól szeptember 19-ig napközben nem ehet és nem ihat. Ez lehetetlenné tenné a közreműködését a szeptember 7-én rajtoló lengyelországi tornán."
Szólj hozzá!
Lépéshiba nélkül
2009.08.21. 15:33
Szólj hozzá!
Debreceni csoda
2009.08.20. 17:18
Szólj hozzá!
Körkapcsolás (Magyar Rádió): kiállítva
2009.08.19. 17:31
A jövőben nem hallgathatjuk majd Novotny Zoltánt, Kalapos Mihályt, Lantos Gábort a Magyar Rádió körkapcsolásában. Évtizedek óta biztos pont volt ez a magyar szurkoló számára, már ha éppen annyira rajongott az első osztályúnak nevezett magyar bajnokságért. Márpedig igenis rajongunk, rajongtunk érte.
Szólj hozzá!
Bukás
2009.08.17. 21:49
Olyan történt a berlini atlétika világbajnokságon hétfőn, amire senki sem számított. Jelena Iszinbajeva egyetlen érvényes ugrásra sem volt képes. A rúdugrás nagyasszonya, olimpiai bajnoka, világcsúcstartója. A szakág utóbbi évtizedének legnagyobb alakja, a nő, aki gyakorlatilag minden szezonális hónapban megdöntötte saját világcsúcsát az elmúlt években.
Most betlizett. Nem jött jól. Vagy épp pont jól jött nekünk? Megközelítés kérdése. Ugyanis ezen a hétfői napon csütörtököt mondott a másik tuti esélyes is a vb-n. Történetesen Pars Krisztián kalapácsvető. A szám első számú esélyese, aki a világ idei tíz legnagyobb dobásából nyolcat teljesített. Érvénytelen dobások jellemezték Pars mai napját.
Egyértelmű csalódás. Körülbelül akkora, mint az olimpián Kovács Kati betlije. Ha nincs Iszinbajeva, akkor a sportág társadalma erről a negatív szenzációról beszélne úgy egy hétig biztos. Fájón hosszú idő lett volna. Nem lesz.
Köszönjük meg? Nem fogjuk.
Mi ugyanis itt, a mi sporttársadalmunkban még jó ideig fogunk erről beszélni. Ki-ki a maga módján. Egyesek majd a sérülését hegyezik majd ki, mások a magyar betegséget, a teher súlyát, az esélyesség terhét, a súly súlyát, a teher terhét, a blokkot, a gátat (még jó, hogy nem ez az ő szere), a balsorsot.
Nos, ideje lenne valóban erről beszélni. A német asztaliteniszezők a 90-es évekig arról voltak híresek, hogy a kiélezett szituációban, a döntő helyzetekben rendre alulmaradtak. Aztán elkezdtek pszichológusokat rendelni a gyerekek mellé. Mára már ők kerülnek ki győztesen ezekből a helyzetekből, legalábbis arányaiban véve jóval többször.
Talán kéne róla beszélni. Akarunk róla beszélni?
Szólj hozzá!
Dzsudzsák a csúcson
2009.08.16. 21:03
Túlzás lenne azt állítani, hogy elkényeztettek minket a magyar focisták az elmúlt évtizedben. Az unalomig elcsépelt mondás szerint: „Détári óta nem volt nagy focistánk!” már a könyökünkön jön ki, de bántóan igaz.
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/fantasztikus-dzsudzsak-parade-az-ajax-ellen-271987/
Szólj hozzá!
Esélyek
2009.08.16. 11:01
Az ötös lottó ezen a héten 1 milliárd 234 millió forinttal kecsegtetett, már abban az esetben, ha valaki mind az öt számot eltalálta. Nem találta el senki.
Vajon hány szelvényt kellett volna kitölteni? Mekkora a nyerési esély?
Ötöslottó
- 1 : 43 949 268 - telitalálat
- 1 : 103 410 - négy találat
- 1 : 1 231 - három találat
- 1 : 45 - kettő találat
Hatoslottó
- 1 : 8 145 060 - telitalálat
- 1 : 34 808 - öt találat
- 1 : 733 - négy találat
- 1 : 45 - három találat
Skandináv (hetes-) lottó (benne van az ikersorsolás miatti kétszeres esély)
- 1 : 3 362 260 - telitalálat
- 1 : 17 154 - hat találat
- 1 : 424 - öt találat
- 1 : 29 - négy találat
Forrás: www.wikipedia.hu Kép: www.technet.hu
Szólj hozzá!
Rossz időzítés
2009.08.14. 16:54
A játékos egy kisebb város egész éves költségvetését bevitte már a bűnbarlangba az évek során. Pénztárcája vagy inkább széfe, bankszámlája kiapadhatatlannak látszott. Egy-két millió volt a minimum, amivel naponta ellátogatott kedvenc időtöltésének helyszínére. Biztos pontnak számított. Biztos bevételi forrásnak. Akadt, amikor a megkockáztatott összeg elérte a 20-30 milliót is. Érezhető volt ugyanakkor, hogy az utóbbi időben valami megváltozott.
A férfit közel három hétig nem látták. Aztán újra eljött. Másnap megint, harmadnap újra. Nincs itt semmi baj, vonták le a tanulságot a vezetőség részéről.
Két héttel visszatérése után a férfi félrehívta az általa legmagasabb rangúnak vélt munkatársat. Kérdést intézett hozzá. Egy jövőbemutató kérdést:
"Figyelj, ti tudtuk kölcsönözni?"
Szólj hozzá!
Mobilis mobilos
2009.08.13. 17:13
“Szia Ádám,a múltkori kérésem miatt jelentkezem. ha nem gond, élnék a lehetőséggel. Tudom, hogy nagy összegről van szó, de bizom a barátságunkban, és tudod, csak rövidtávról van szó.Szólj, hová menjek, mobilis vagyok” Péter
Szólj hozzá!
Odds most mi van?
2009.08.12. 10:53
Azon túl, hogy a Tippmix, mint sportfogadási játék ravasz trükkökkel nehezíti meg a fogadók helyzetét (leginkább a kötéstípusokra gondolok), néha ellentmondásokat szül. Legalábbis első látásra.
Gyakran találkozhatunk úgynevezett hendikep-eseményekkel. Ez azt jelenti, hogy az egyik csapat (maradjunk a hazainál) olyannyira favorit, hogy egy vagy több gól, pont hátrányból kezdi meg "szerencsejátékos" mérkőzését. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag így lehet fogadni a mérkőzésre, de kétségtelen, hogy amennyiben bejön a papírforma, és fölényesen győz a csapat, valamivel nagyobb nyereményre lehet szert tenni.
De vajon milyen logika diktálja azt, hogy amennyiben döntetlen a meccs, többet fizet a hendikep nélküli fogadási esemény döntetlen tippje, mint a hendikepes esemény vendégsikere.
Lássuk a példát:
Porto-Pacos Ferreira - Hazai: 1,26 - Döntetlen: 4,25 - Vendég: 8,30
(0:1) Porto-Pacos Ferreira - Hazai: 1,68 - Döntetlen: 3,70 - Vendég: 3,20
A józan ész azt diktálná, hogy egy esetleges 1:1-es mérkőzés után ugyanannyit fizessen a döntetlen és a hendikepes esemény vendégsikere (ez esetben 1:2 a találkozó virtuális végeredménye).
Ez azonban a valóságban nem így van.
A mérkőzést egyébként 2:0 arányban a Porto nyerte 2009. augusztus 6-án.
Szólj hozzá!
11-es, fekete, páratlan
2009.08.11. 14:05
A golyóadás menete: a krupié (dealer) hüvelyk- és középső ujjával megfogja és kiveszi az utolsó nyerőszámból az elefántcsontból készült golyót, majd a kerék oldalához szorítva a nyerőszám, valamint annak három-három szomszédja felett középső ujjának előrelökésével elindítja azt útjára.
Mi a helyzet az első golyóval? A bevett, íratlan szabályok szerint az adott rulettasztal kinyitásakor az éppen aktuális napot jelző szám rekeszébe kerül a golyó. Így fordulhat elő, hogy hat szám (0, 32, 33, 34, 35, 36) érintetlen az első körben.