A jövőben nem hallgathatjuk majd Novotny Zoltánt, Kalapos Mihályt, Lantos Gábort a Magyar Rádió körkapcsolásában. Évtizedek óta biztos pont volt ez a magyar szurkoló számára, már ha éppen annyira rajongott az első osztályúnak nevezett magyar bajnokságért. Márpedig igenis rajongunk, rajongtunk érte.
Körkapcsolás (Magyar Rádió): kiállítva
2009.08.19. 17:31
Különösen igaz ez az idősebb foci drukkerekre, akik közül még ma is jó néhányan magukkal vitték a meccsre is Sokol vagy épp Sanyo kisrádiójukat. Hogy első kézből értesüljenek arról, vezet a Honvéd, otthon ég a Dózsa, vagy elsőként ugorhasson fel székéből, amikor büntetőhöz jut a Fradi.
Megint eltűnik valami, ami OLYAN MAGYAR. Ami még itt maradt a régi Magyarországból. Ezentúl csak emlékezhetünk Novotny higgadtságára, Vass István Zoltán abszurd megjegyzéseire. Itt kezdte Bárdos András, Baló György, és megannyi manapság élvonalban lévő tévés.
De nemcsak emiatt fájó, hogy vége a Körkapcsolásnak. Amiatt is, hogy megint azért ér véget valami, mert telhetetlen és irreális vágyálmokkal felvértezett vezetők tárgyaltak a folytatásról. A Hivatásos Labdarúgó Liga 225 millió forintot kért a közvetítésért a Magyar Rádiótól három évre. Eddig nem kellet fizetnie a közszolgálati adónak. Ennyit nem tud fizetni az MR, és ezt meg is lehet érteni. Még akkor is, ha a sport mindig is a hallgatottabb műsorsávokba tartozott.
A DigiSportnak köszönhetően (ez a csatorna verte fel a televíziós közvetítési jogok árát, majd a Sport TV megadta et az összeget) több milliárd forint áramlik a magyar fociba az elkövetkezendő években. De az Liga vezetőinek ez sem elég. Jó lenne, ha rájönnének, azért ennyit nem ér a magyar foci. Még ha annyira rajongunk is érte mi elvetemültek.
Azt sem értem, miért kell ezért egyáltalán pénzt kérni. Mert míg a tévés jogok világszerte nagy biznisznek számítanak, és egyben lehetőséget jelentenek, a rádiós jogoknál ez a helyzet nem áll fenn. Legalábbis tudtommal.
Ha a Liga logikájából indulunk ki, hamarosan az írott sajtó tulajdonosainak is a zsebébe kell nyúlni.
Ráadásul még szépet és jót is illik a magyar focistákról írni. Ezt várják ott, a nagyok.
Mi meg azt, hogy magukba szálljanak.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://jatekmester.blog.hu/api/trackback/id/tr541323876
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.