Véber György, a Pápa mestere azt nyilatkozta csapata 2:0-s, KTE elleni győzelme után, hogy az ellenfél edzője az első, aki gratulált neki a találkozó végén. Ez azt jelenti, hogy sem Willy McStay, sem Pintér Attila nem tette ezt meg korábban. A Pápa ugyanis három vereség után három győzelmet aratott az NB 1-ben sorrendben az Újpest, a Győr és a Kecskemét ellen. Véber szerint ez a mentalitás sokat elárul a hazai viszonyokról. Való igaz. Pedig Tomislav Sivic és Véber a meccsen egyszer egymásnak is esett, mégis lehiggadtak és sportember módjára köszöntötték egymást a kötelező sajtótájékoztatón.
Gratulálok!
2009.08.30. 12:07
Mások nem így tesznek. A magyar foci megtisztulásához, fejlődéséhez azonban ez is hozzátartozna. Az Arsenal úgy kapott ki 2:1-re tegnap a Manchester United ellen, hogy a félidőben vezetett, végig támadott, majd kapott egy 11-est, és egyik játékosa öngólt fejelt. Arsene Wenger, azon túl, hogy nehezményezte a játékvezető tevékenységét és az Old Trafford rá gyakorolt „varázsát”, és amellett, hogy a meccsen kiállítatta magát egy palack elrúgását követően, gratulált az ellenfélnek.
Én meg a két edzőnek.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://jatekmester.blog.hu/api/trackback/id/tr431348263
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.