“Szia Ádám,a múltkori kérésem miatt jelentkezem. ha nem gond, élnék a lehetőséggel. Tudom, hogy nagy összegről van szó, de bizom a barátságunkban, és tudod, csak rövidtávról van szó.Szólj, hová menjek, mobilis vagyok” Péter
A férfi lába folyamatosan járt, az előtte frissen gőzölgő grillcsirke érintetlenül feküdt a kétszemélyes asztalon. Csak a hús mellé helyezett néhány jégsalátaszeletből falatozott. Használta a fogpiszkálót is, szájába vette és zavartan forgatta azt. Partnere eközben jóízűt evett, ízletesnek tartotta a csirkét (erről egy puszi kíséretében a férfinak is beszámolt, utóbbi nem fogadta el a villával a szájához tartott “katonát”), megivott egy pohár bort is, és közben a televíziós sportközvetítést bámulta.
A férfi már 40 perce az asztalnál ült, a nő csak vacsorázni tért be. Eleinte próbált beszélgetést kezdeményezni szerelmével, ám próbálkozása sikertelen maradt. A férfi csak a telefonjával bíbelődött. Gyakran használta a “Törlés” funkciót.
Egy csésze zellerkrémleves, egy szelet grillezett csirkemell (hozzá jégsaláta), egy pohár bor és egy eszpresszó elfogyasztása után a nő távozott. Ismét csattant a puszi.
-Jó legyél – mondta a nő, majd odaköszönve a személyzet tagjainak szűk egy óra után, jóllakottan távozott.
A férfi néma maradt, a “Küldés” gombot pedig abban a másodpercben nyomta meg, mikor becsapódott a kaszinó ajtaja.
Az sms ára 6 000 025 forint volt.